Budapest történelme

2 - Szőnyegcsere

Egyik nap munkából hazafelé tartván arra gondoltam, hogy kiganézom a dzsuvát a kocsiból és veszek bele új padlószőnyeget. Saccperkábé kigondoltam mekkorára lehet szükségem, majd betértem a Dunakeszin lévő Bauhausba. A választék ugyan nem volt bőséges, de háromféle szőnyeg közül választhattam így is, amelyek megfeleltek a célnak. 1.5 x 2 méteres darabot vettem egy enyhén csíkozott, gumírozott aljú padlószőnyegből, amiért 6000 forintot fizettem.

Miután hazaértem, nekiláttam az ülések kiszerelésének: ehhez egy kerékpárokhoz is használatos egyszerű imbuszkulcsra van szükség. A Trabant üléseit nem lehet letolni a sínről, ezért azokat a sínnel együtt lehet csak eltávolítani. 

A sínt rögzítő csavar

A sínek és a padló egésze úszott a koszban, amely a kocsi komfortérzetén rontott jókorát. Ezenkívül az ülések a sínben felgyülemlett kosztól már alig-alig csúsztak, ezért célszerűnek látszott azokat is kipucolni. Mivel nem volt megfelelő imbuszkulcsom (pont az a méret hiányzott), így először kihuzigáltam a gyári padlószőnyegeket. Óvatosan kellett vele bánni, mert vizes volt és puha, s attól féltem elszakad, ha komolyabban megrántom. Azt tudni kell, hogy a biztonsági övek, a kézifék, a váltó és az ülésrögzítő bakok mindegyike akadályozza a szőnyeg egyszerű kivételét, ezért célszerű vele óvatosan és körültekintően bánni. 

Az alsó két képen a csupasz fenéklemez látható a hátsó ülések előtt. Ez a rész tulajdonképpen épségben volt - legalábbis belülről.




Eredetileg a gyári padlószőnyeg két részből áll: egy elsőből és egy hátsóból. Eleinte úgy gondoltam, hogy az új padlószőnyeget egyben teszem le, hogy ne legyen felesleges vágás az ülések alatt, de ehhez még ki kellett vennem az üléseket, amihez imbuszkulcsot kellett szereznem. Egy óra telefonálgatás után végül sikerült szereznem egy távolabbi szomszédtól, így folytathattam a munkát.

A nappaliban kiterítettem az új padlószőnyeget, majd rátettem a régit.

Az új padlószőnyeg alja enyhén gumírozott

A kiterített szőnyegek

Ahogy az lenni szokott, semmi sem úgy megy, ahogy elsőnek kigondoljuk: mivel a padlólemezben eredetileg van egy-egy mélyedés a hátsó ülések előtt, ezért a gyári padlószőnyeg is meg van horpasztva, amit nem lehet kiegyenesíteni. Ha pedig ráállok, hogy kisimuljon, akkor a hátsó padlószőnyeg mérete megnövekszik, vagyis nem tudom az első szőnyeggel vonalban vágni. Ez azt eredményezte, hogy rá kellett jönnöm, nem lehet egy részben kivágni és betenni az új szőnyeget, mert a hátsó mélyedések miatt ez torzulást okozna benne. Lévén, hogy az új szőnyeg jóval vastagabb a réginél, ezért az fel sem merülhetett, hogy majd felveszi a padlólemez alakját és majd helyenként megnyúlik. Maradt tehát a két külön szőnyeg. 

Miután a minta alapján körbevágtam a padlószőnyeget, kimentem kitakarítani a kocsit, valamint szemrevételezni az első ülések alatti padlólemezt. És ahogy lenni szokott, itt derült ki, hogy valójában milyen állapotban is van: a vezető oldali rész eredetileg folyamatosan vizes volt, de én úgy véltem azért, mert a rossz oldalablaki gumitömítés miatt beázik. Nos, tévedtem. Ugyanis a régi padlószőnyeg (és az alatta lévő vastag "gyapjúréteg") nem az ablak miatt ázott, hanem mert pár helyen a padló lyukacsosra volt korhadva. Igen, ez már nem rozsda volt - mint ahogy azt a korábbi állapotfelmérés során gondoltam -, hanem valóságos lyuk, illetve lyukak. Az alábbi képeken jól látni őket:
A vezető oldali padlólemez csupa rozsda volt

A pedálok alatti lyukak egyike

A sebességváltó melletti padló

A vezető oldali padlólemez katasztrofálisan nézett ki: rozsdafoltok, ragya, dzsuva, festéknyomok és lyukak. A kalapácsos kopogtatásra mondjuk úgy tűnt, nem olyan rossz a helyzet, de a lyukak mérete és elterjedése arra figyelmeztetett, hogy a látottaknál kiterjedtebb a korhadás, amit mielőbb orvosolni kell. Vagyis amint lehet, cseréltessem ki a padlót egy lakatossal.

A sofőr oldali ajtó alatt - ahogy azt már az állapotfelmérésnél sejteni lehetett - még rosszabb volt a helyzet. itt már komolyabb méretű lyukakon folyt át a víz.

 Lyukak az ajtó alatt

Rozsdás foltok és néhány lyuk a bal első dob körül

Az ülés tartó bak alól rengeteg kosz jött ki. Ezeket csavarhúzóval piszkáltam ki

Ülések és padlószőnyeg nélkül az egész utastér

Miután szemrevételeztem mindent, a csavarhúzóval minden rejtett zugot kipucoltam, felkapartam a lerakódott és megkötött szmötyit, majd egy vödör forró vízzel és habos kefével alaposan kisuvickoltam a padlót. Ezután a lyukakat kinyomkodtam vastagon szilóval, hogy meggátoljam a víz újbóli beszivárgását. Ezzel a padlót ugyan nem javítottam meg, de legalább meggátoltam az új szőnyeg vizesedését.





A szilót hagytam kicsit száradni, s közben a fürdőszobában kisikáltam, illetve kimostam a régi padlószőnyeg alatti "gyapotszőnyegeket".


Jól látni a textilbe ivódott rozsdafoltot, valamint a kioldódó koszt

Az egyik gyapotdarabot a zuhany alatt, a másikat a mosógépben mostam ki. Miután lejárt a mosás, mindkettőt kiöblítettem és centrifugáltam. Egy kályha melletti fél órás szárítás után visszakerülhettek az eredeti helyükre.


A két gyapotdarab között jól látni a különbséget: 
az egyik kézi, a másik gépi erővel lett kimosva

A végeredmény

A mai munkával a padlólemezt ugyan nem javítottam ki, de meggátoltam a további beázást és vizesedést, valamint - úgymond - rendet raktam a kocsi belsejében is. Egy nagy lapátnyi koszt szedtem ki és valamilyen ragacsos dzsuvát, ami a szőnyegek aljára és a padlólemezre volt tapadva. Miután az üléseket is visszatettem a helyére, azt állapítottam meg, hogy jóval komfortosabb lett az egész autó. Csak gyaníthatom, hogy a padló javítása és a belső tér fényezése után, új üléshuzatokkal milyen lehet benne utazni :)

A további munkálatokkal később jelentkezem!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése